Az ipar beindításához működő pénzügyi rendszerre volt szükség mindenhol a világon. A Habsburg Birodalomban elsősorban Ausztriát, illetve a cseh és morva területeket részesítették előnyben, így Magyarországon csak késlekedéssel kezdődhetett el az iparosodás, aminek végén viszont virágzó gazdaság és bankrendszer alakult ki az országban.

A Habsburg Birodalom számára Magyarország megítélése az 1849-es szabadságharc előtt is ambivalens volt. A birodalomnak racionális érdeke volt az egyes tartományok fejlődése, de Bécs a "rebellis" magyarokban veszélyforrást és konkurenciát látott, ezért igyekezett a lehető legjobban kontrollálni minden magyarországi változást. Az udvar gyanúját jól tükrözik azok az adminisztratív lépések, amikkel Ausztria nyíltan lassítani kívánta a magyar kibontakozást. A 19. század elején létrehozott Osztrák Nemzeti Bank kizárólagos jogot kapott a birodalomban bankjegy-nyomtatásra, jelzáloghitelezésre. Jól lehet, a növekvő magyar gazdasági teljesítmény megkívánta volna, a bank csak korlátozottan adott hitelt Magyarországon, és azt is csak magas kamatra.

Alig maradt banki tevékenység

Amikor a magyar hitelszükséglet kikényszerítette a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank megalapításának tervét, az engedélyeztetéshez tíz évre volt szüksége az osztrák bürokráciának. A fejlődést azonban nem lehetett megállítani. A banki működés jóváhagyása Bécsben történt, azonban az emberbaráti célokat megvalósító takarékpénztárakra a Budán ülésező Helytartótanács is megadhatta az engedélyt. Így vehetett repülő rajtot az Első Pesti Hazai Takarékpénztár, amelyet a negyvenes években a magyar parlament az állam bankjává szeretett volna alakítani.

A forradalom és szabadságharc után az osztrákok igyekeztek minden magyar kezdeményezést ellehetetleníteni, szigorú gazdasági és adórendszert vezettek be, amik aránytalanok, és sokkal magasabbak voltak a birodalmi átlagnál. Az Osztrák Nemzeti Bank döntött a hitelekről, és a döntési folyamatban jól láthatóan mindig az udvari érdekeket vették figyelembe. Magyarországnak tőkére volt szüksége. Ehhez két forrás állt rendelkezésre: a magyar mezőgazdaság a vámunió bevezetése után addig nem látott lehetőségekhez jutott, illetve az akkorra egész Európában kiterjedt bankhálózattal rendelkező Rothschildok is terjeszkedni kezdtek Pesten.

Fiumébe kéne menni

Az osztrák és magyar gazdasági érdekek súlyos érdekellentétben álltak egymással, aminek a legkirívóbb példája a Fiume-Trieszt-verseny kiéleződése volt. A Habsburg Birodalom az adriai kijáratokon keresztül az egész világgal kereskedni tudott. Ennek kulcsa volt Trieszt, amely a legforgalmasabb kikötők közé emelkedett, és közvetlen vasútvonal kötötte össze Ausztriával. A század közepétől, onnan csak pár kilométerre azonban fejlődni kezdett a magyar királysághoz tartozó Fiume is, amit Ausztria különböző módokon akadályozott.

Magyarországnak vasúti vonalra volt szüksége a főváros, illetve az Alföld összekapcsolására Fiuméval, hogy a gabona onnan Nyugat-Európába vagy éppen Kínába jusson. Az osztrák állam a magyar vasúti terveket szándékosan félretette, és úgy módosította, hogy az Triesztnek kedvezzen. Az volt a cél, hogy a magyar külkereskedelem legfontosabb csomópontjának számító Fiumébe ne is érje meg árut szállítani.

Világszintű kikötő

Az országot Fiuméval összekötő vasútvonal végül csak csak az osztrák-magyar kiegyezés után épülhetett meg, majd az egy évvel későbbi magyar-horvát-kiegyezéssel a kikötőváros visszakerült Magyarországhoz. Fiume lakosságának zöme olasz illetve horvát és szerb volt, míg a magyar lakosok aránya mindössze másfél százaléknyi volt. Harminc évvel később már a 13 százaléknyi magyar élt ott. A város hatalmas iramban fejlődött, a magyar tengeri hajózás történetének legsikeresebb korszaka kötődik hozzá.

Bár a 19. század második felében a magyar ipar, elsősorban az élelmiszeripar pénzhez jutott, de még mindig nem elég pénzhez.

Ausztria továbbra sem engedte például egy magyar nemzeti bank létrehozását, valamint saját pénzt nyomtatását, miközben az “Osztrák Nemzeti Bankot változatlanul rideg magatartás, korlátozott hitelnyújtási, viszonylag kedvezőtlen és hátrányosan szelektív kamatpolitika jellemezte.”

Bankalapítás csendben

A nemzeti bank állandó vitatéma lett az országgyűlésben. 1878-ban végül megalapították az Osztrák-Magyar Bankot, amely a bécsi jegybankhoz hasonló jogokat kapott. A kiegyezést követően a magyar kormány cselhez folyamodott, amiben igen nagy segítségére volt a Rothschild bankház egyik fiatal tehetsége, Kornfeld Zsigmond, aki pár év leforgása alatt a magyar pénzügyi élet legbefolyásosabb, és a magyar érdekek legkérlelhetetlenebb képviselője lett.

A kiegyezéskor Magyarországon 130 takarékpénztár és csak három bank működött, de pár év alatt virágzó bankvilág jött létre az országban. A kiegyezés éveiben alapított Magyar Általános Hitelbank egy mobile credité bankként jött létre, és néhány év alatt a legnagyobb céghálózatot építette ki az országban. Az állam szempontjából azonban még többet tett: a pénzügyminisztériummal kötött megállapodás alapján a magyar állam finanszírozójává vált.

A Hitelbank a kormány nevében kötvényeket adott és vett, nemzetközi piacon is állampapírokat értékesített. A bank jelentőségét mutatja, hogy míg az állami vagyon 1882-ben 1,3 milliárd forint volt, az államadósság ugyanakkor 1,17 milliárdra rúgott. Majd később közbenjárt annak érdekében, hogy a magyar állam aranyfedezetre átállva kapjon kölcsönt a világpiacon.

Ha egy üzlet beindul

A hatvanas-hetvenes évek pénzügyi válságai után jelentős tőke érkezett az országba, és a korábbi olykor 18-20 százalékos kamatok a nyolcvanas évek végére 3-4%-ra csökkentek. Az iparfejlesztési törvények hatására pedig Magyarország agrár-ipari országgá fejlődött a századfordulóra.