A Habsburg Birodalom a 18-19. században egyik háborúból a másikba keveredett, ami súlyos terhet jelentett az államkasszának. A háborúhoz pénz kellett. A pénzhiányt egy új pénzügyi rendszer bevezetésével próbálták megállítani, aminek a csúcspontján Mária Terézia tallérja Afrikában pár helyen hivatalos fizetőeszköz lett.

Működik a bankóprés

Az osztrák államot a Wiener Stadt Banco finanszírozta, ami cserébe megkapta a jogot, hogy bankjegyeket nyomtathasson. Bankjegyből a 18. század végén a birodalomban 44 milliónyi forint volt forgalomban, de a bankóprésnek és az újabb háborúknak köszönhetően 1810-re több mint egymilliárd forintra hízott ez az összeg, aminek a nagy részére nem volt fedezet.

Ausztria háborús kudarcai miatt a gulden (forint) egyre kevesebbet ért, a nemesfém pedig eltűnt a forgalomból.

Ausztria 1811-ben államcsődöt jelentett, a lakosság a vagyonának 90 százalékát elvesztette.

Az infláció kisebb lázadásokhoz vezetett, de aztán Napóleon legyőzésével csökkent a nyomás az osztrák udvaron.

Stadion bankot alapít

Ebben a kegyelmi állapotban a pénzügyminiszter, Johann Philipp von Stadion gróf vezetésével, 1816. június 1-én megalakult az Osztrák Nemzeti Bank. A bank exkluzív pénzügyi és banki kiváltságokat kapott, mint például a függetlenséget, amitől az osztrák gazdaság azt várta, hogy visszaszerzi a bizalmat az üzleti életben.

A bank kizárólagos jogosultságot is kapott, hogy pénzt nyomtasson. Az első kormányzótól, az erdélyi gróf Nemes Ádámtól szigorú árfolyampolitikát követeltek, és azt, hogy tartsa távol a bankot a kormánytól.

Két tűz között

A bank függetlensége azon múlott, hogy a részvényesek mekkora saját tőkét tudnak összegyűjteni, ezért a bank működése kezdetben csak részvénykibocsátásra korlátozódott, illetve a régi pénzeket cserélték be újra.

Az osztrák nemzeti bank arra törekedett, hogy minél kevésbé függjön az államtól, és hogy minél kevesebb állampapírt kelljen vásárolnia. Ehelyett értékpapírokba és nemesfém érmékbe fektetett, de a bank történetét így is végigkísérte egyfajta “hazafias nyomás” a kormány részéről, ami a bankot állampapírok vásárlása felé lökte.

Nemes gróf egy éven keresztül vezette a bankot, amelynek a vezetősége 1818-ban állandósult.

Osztrák múzsa

Az osztrák nemzeti bank történelmi tette, hogy amidőn Széchenyi István birtokai korszerűsítéséhez hitelkérelemmel fordult hozzá, a kérelmet elutasították. Ez adta Széchenyinek a végső lökést a Hitel megírásához.

A bécsi székhelyű bank Közép- és Kelet-Európában, illetve a mediterrán térségben kezdett terjeszkedésbe, Prágában 1847-ben nyitottak fiókot, négy évvel később pedig Pesten. Kölcsönt azonban a banktól itt nem nagyon lehetett felvenni, holott a legtöbb pénzügyi tevékenység csak neki volt megengedve.

Utolsó roham

Az osztrák jegybank az egész birodalomra érvényes bankjegynyomtatási monopóliumát először 1841-ben hosszabbították meg. A következő évek forradalmai, majd az újabb háborúk ismét inflációs katasztrófával fenyegettek.

A bank függetlenségét 1862-ben foglalták törvénybe. Cserébe a nemzeti bank egyensúlyba hozta a bankjegyek és a nemesfémfedezet “kívánatos arányát, ami egy erőteljes deflációs folyamatot vont magával, annak ismert kísérőjelenségeivel: dekonjunktúra az iparban, a vasútépítésben”.

Az osztrák kormány az 1866-os porosz-osztrák háborúban ismét pénznyomtatásra kényszerítette a bankot, de az egyre erőtlenebb osztrák államnak ez az utolsó rohama volt a banki függetlenség ellen.

Kiegyezés

Az egy évvel később bekövetkező osztrák-magyar kiegyezés sem az osztrák nemzeti bankot, sem annak pénznyomtatási monopóliumát nem érintette. Magyarország 1867-ben azt vállalta, hogy nem létesít saját jegybankot.

Ez a helyzet tíz évvel később változott meg, amikor az osztrák nemzeti bank megszűnt önálló ausztriai központú jegybanknak lenni, átalakult és Osztrák-Magyar Bank lett belőle, amelyben mindkét ország egyenlő jogokat kapott.