A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

Amikor az arany első maradt, de az ezüst még a dobogóról is lecsúszott

Publikálva – 2021.04.28. Olvasási idő – 4 perc
0

Pillangóhatásnak azt nevezzük, hogy ha egy esemény tőle látszólag független események láncolatát indítja el. Ilyen történt a 19. században is, ami az ezüst korszakának vetett véget.

Az ezüst évezredeken keresztül közkedvelt és biztos fizetőeszköznek számított, egészen a 19. századig, amikor véget ért ennek a nemesfémnek az uralma. Az arany és az ezüst versengése végképp eldőlt.

A védtelen ezüst

Természetesen ez is, Nagy-Britanniában kezdődött, mint akkoriban sok minden, ahol a század elején a font értékét az arany aktuális árfolyamához képest kezdték megállapítani.

De mi volt a gond az ezüsttel? Az ezüst évszázadok óta a pénzverés egyik leggyakoribb alapanyaga volt, mindenhol használták. Ezért könnyű is volt vele játszani, az uralkodók zöme gyakran úgy tett szert bevételre, hogy inflálta a belőle készült érméket, de előfordult, hogy “magasabb ezüsttartalmú pénzek beolvasztásával nyert ezüstöt egy gyengébb ezüstöt használó országban pénzzé veretve jelentős haszonra tettek szert”.

ezüst pénzverők.jpg

15. századi francia pénzverde

Korabeli eurózóna a 19. században

Meglepő módon már 150 éve is felmerült egy európai közös valutarendszer gondolata. Először 1865-ben Párizsban tanácskoztak róla, ahol Franciaország, Belgium, Svájc és Olaszország pénzügyi képviselői megállapodtak egy egységes pénzrendszer létrehozásában. Ez a korabeli eurózóna azonban pár éven belül szétesett, amikor szinte a semmiből előlépett két új szuperállam, Németország és az Egyesült Államok.

Az utóbbi feltűnése inkább a gazdaságban volt brutális: a gabonapiactól a nemesfémek piacáig mindenhol felborították a kialakult rendet, ennek a pozitív és negatív hatásaival együtt. A pozitívak között említhető, hogy a kaliforniai aranybányák termelése olyan szinten csökkentette az arany világpiaci árfolyamát, hogy már a mindennapi pénzrendszer alapját képezhette.

california aranybánya.jpg

A kaliforniai Kennedy aranybánya a 19. században

Aranyélet

1870-től több ország, Svédország, Dánia és Norvégia is kivezette az ezüstöt a forgalomból, helyette aranystandardra állt át, ahogy az Egyesült Államokban is elindult egy ilyen folyamat. A kincstárak ennek következtében igyekeztek az ezüstkészletektől megszabadulni, míg egyes országokban muszáj volt megtartani az ezüstpénzek szerepét, legalább egy szintig, mert ahogy például az Oszták-Magyar Monarchiában is, a nemesfémtartalékok jelentős része ezüst volt, amelytől megszabadulni csak komoly veszteségekkel lehetett volna.

A bécsi tőzsdekrach

A helyzetet az sem mentette, hogy a hetvenes években gazdasági világválság hullámzott végig Bécsből indulva az egész világon. Az első gazdasági világválságról itt olvashat bővebben.

Az USA-ban nyitott ezüstbányák miatt már amúgy is dömping keletkezett az ezüstpiacon, ami ennek a nemesfémnek a végét jelentette.

Lehet, hogy mindezt is túlélte volna az ezüst, és továbbra is fontos értékmérő marad, de a porosz-francia háború pontot tett az ügy végére. Franciaország elbukott a szövetséges német államok hadereje és technológia fölénye előtt. A köztársaságnak 100 millió dollár háborús jóvátételt kellett fizetnie.

Németország szárnyalt, kivezették az ezüstöt, és 1873-ban bevezették a birodalmi aranymárkát.

Ez végképp kiszorította az ezüstpénzt. A német döntés hatására, hogy a saját valutájukat védjék, az európai országok sorra hasonlót léptek: Svájc, Olaszország, Franciaország, Görögország, Belgium.

Mentették, ami menthető

Az ezüstválság miatt számos megbeszélést, konferenciát, találkozót tartottak. Az arany az ezüstpártiak szerint rugalmatlan, a rendelkezésre álló mennyiség nem alkalmas az értékek kezelésére, vagy az olyan minimális tételekre, mint például a fizetés.

Otto von Bismarck német kancellár a korszak legbefolyásosabb politikusa volt, és eltökélt. Keserű gúnnyal úgy fogalmazott, hogy ha az egész világ kizárólag az aranyhoz szeretné kötni a valutáját, az olyan lenne, mint két ember az ágyban, akik egy túl kicsi takaróval próbálják elfedni magukat.

Otto von Bismarck.jpg

Otto von Bismarck (1815-1898), az első német kancellár

Német feltételek

Németország csak úgy lett volna hajlandó némi ezüstöt visszaengedni a forgalomba, ha Franciaország, az Egyesült Államok beengedi a valutáját az országba, ami ezeknek az országoknak végképpen nem állt az érdekében.

Az ezüst támogatóinak kétségbeesett kísérletei az Egyesült Államokban hozták a legkomolyabb eredményt. A kongresszus az elnök vétója ellenére a hetvenes évek végén arra utasította az államkincstárt, hogy több millió dollár értékben vásároljon ezüstöt, de az az ezüstdollár is pár éven belül eltűnt.

Szerző:

OTPédia

Források:

Congressional Record - House, Wikipedia: Bland - Alison Act, Rubicon: Kirobban a porosz-francia-háború, Kislexikon: Demonetizálás

Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!

0
Publikálva – 2021.04.28.
Amikor az arany első maradt, de az ezüst még a dobogóról is lecsúszott
0