Aki vásárolt már karácsony előtti hétvégén egy nagy bevásárlóközpontban, valamennyire el tudja képzelni, hogy milyen lehetett egy középkori vásár a nyugati nagyvárosokban. De fel nem foghatja. A városok alatt saját városrendszert alkotó raktárakból a boltok roskadozó polcaira kerülő árukért hetekig (22 napig tartó vásárok voltak) özönlöttek az emberek.

A kora középkori vásárokon csak az egy hétig tartott, amíg a saját iparáguk zászlója alatt felvonuló kereskedők kipakoltak. Ezután napokig csak egyféle terméket, például textilt, posztót, selymet lehetett vásárolni, aztán jöttek a következő árufélék.

Váltani kellett

Ezzel a felfoghatatlan forgalommal az akkori pénzügyi rendszer nem volt képes lépést tartani, egy hétig tartott az elszámolás, ami újabb és újabb pénzügyi megoldásokat kényszerített ki, mint például a váltó. A váltó egy viszonylag kényelmes megoldás volt. A papír, amire rákerült az adós, a kezesek, a fizetési határidő és az összeg, az arannyal, ezüsttel szemben könnyen mozgatható volt, átruházható, és távoli kifizetéseket is lehetővé tett.

A váltót az időszámításunk utáni évszázadokban már arab kereskedők is használták. Árujuk ellenértékeként egy ígérvényt kaptak, amiben a vásárló garantálta, hogy meghatározott határidőre az áru értékét egy másik helyszínen valaki megfizeti.

Az adós kezeseket kért fel, zálogot adott, adóslevelet állított ki, amire rákerült a pecsétje. Európában Genovából 1199-ből maradt fenn a legrégebbi váltó, amit egy piacenzai társaság és Földnélküli János között állítottak ki 2125 márka sterling értékben.

Firenze, a kereskedő álmok városa

A kereskedők, majd az iparosok a 12. századtól kezdve társulásokba szerveződtek, külön testületük lett a váltóknak is.

Ehhez persze jól kellett ismerni az adósokat is, de ez a munka része volt.

A váltót a középkorban arra is használták, hogy az egyházi tilalom alatt lévő kamat vagy uzsora helyett így tegyenek szert haszonra. Például úgy, hogy nagyobb összegre állították ki a váltót, mint amekkora összegről a hitel szólt. „Prolongálással a fiktív összeg után havi 40-75%-os kamatot szedtek. Ha az adós tönkrement, bebörtönözték, s mivel a családtagok kezesek voltak, ők a templomban kerestek menedéket.”

Nem volt mese, fizetni kellett

A váltó csak annyit ért, amennyire az adós fizetőképesnek bizonyult. Angliában a 18. században a fizetési készség problémájára szigorúbb törvényeket hoztak, és a váltó lejártakor a fellebbezés lehetősége nélkül kellett fizetni. Ugyanakkor a váltóban így sok kockázat rejlett, hiszen nem egyszer megesett, hogy az adós nem tudott fizetni, és az adósok börtönébe került.

Addig alakították, míg bankjegy nem lett belőle

A váltóban lévő kockázat csökkentése végül nem várt eredményhez vezet, létrejött a bankjegy, amely modern világunk egyik legfontosabb alapja lett. Tulajdonképpen az áttörtést itt is a bankok hozták el, azzal, hogy a kereskedelmi váltók, azaz jellemzően a magánszemélyek mellett ők is kiadtak váltót, illetve fedezetet szolgáltattak ügyfeleiknek. A bemutatóra szóló bankárváltó esetében „a bank azt ígérte, hogy bemutatójának kívánságára a feltüntetett összegnek megfelelő törvényes fizetőeszközt ad. Ezt a jegyet már jóval szélesebb körben fogadták el, mint a kereskedő váltóját”.

A bankárváltó után már csak egy lépés volt a modern bankjegy születése. Ez a modern pénzhelyettesítő annyiban különbözik a bankárváltótól, hogy már nem névre szól, illetve nincs lejárati ideje, a bank e papír ellenében bármikor kiszolgáltatja a rajta szereplő összeget tulajdonosának.