A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

Tényleg eltapsolják a családi vagyont az unokák?

Publikálva – 2021.04.28. Olvasási idő – 4 perc
0

Hogy valóban túléli-e a családi vagyon a harmadik generációt, arra nincs egyértelmű válasz. Honnan jött ez a mém, és van-e benne igazság?

A “bezzegamiidőnkbenezés”, az “ezekamaifiatalokozás” az egész világon állandó vitatéma. Alapja az, hogy az éppen aktuális felnőtt generáció szerint neki keményebben kellett megküzdenie mindenért, amije van, mint a mai fiataloknak, akik csak beleszülettek a jóba, ezért nyámynyilák, gyengék és élhetetlennek.

Kelettől nyugatig

Ennek a gondolkodásmódnak az egyik ága nagyon is valóságos talajból táplálkozik, és egy angol közmondással érzékeltethető.

A shirtsleeves to shirtsleeves in three generations azt jelenti, hogy egy családban legfeljebb három generációig tart ki a vagyon, ezután stagnál vagy elenyészik.

A mondásnak kínai, japán, amerikai, spanyol, olasz és természetesen skót változata is létezik.

Az első generációra általában az jellemző, hogy pénz, kapcsolati háló, gyakran komolyabb iskolai képesítés nélkül, de kemény munkával, sikert ér el valamilyen vállalkozásban. Amivel foglalkozik, azon nem változtat, ahogyan az életmódján sem.

Mindent a gyerekért

Akárcsak a többi szülő, ez a generáció is jobb életet szán a gyerekeinek, ezért utódaikat iskolába járatják, ami révén komoly karrier áll előttük. Ennek a második generációnak a szülei még “ingujjban” (“fapapucsban”, a standtól a csillagokig jutva), ők viszont már öltönyben és nyakkendőben járnak dolgozni. Ugyanakkor ez a generáció azt is látta, hogy a szülők mennyi áldozatot hoztak, mennyi küzdéssel és lemondással járt az életük, ezért változtatnak az életmódjukon.

Az ő gyermekeik, a harmadik generáció, azonban már nem tudja, hogy milyen kemény munka árán jött létre a családi vagyon, és feléli azt. Ezek, illetve az őt követő generációk ismét ingujjban (visszatérve a standhoz, fapapucshoz esetleg koldusbotra jutva) mehetnek dolgozni.

három generáció nők.jpg
Shutterstock via PuzzlePix

Nem motiválnak

A harmadik generációt ilyen fényben bemutató közmondásokban megjelenő szemlélet ugyanakkor nemcsak megalázó és demotiváló a leszármazottakkal szemben, hanem sokszor igazságtalan is, hiszen vannak, akik hosszú generációk óta sikeresen folytatják tevékenységüket, mutat rá a Forbes a témával foglalkozó cikke.

A cikk szerzője számos vagyonos családdal folytatott interjú után arról számolt be, hogy sok idős tényleg aggódik a “vagyonát” illetően, a fiatalabb generáció pedig szorong a rá váró felelősség árnyékában, és közmondás sokszor önbeteljesítő jóslattá válik.

Nagyrészt igaz

A kérdés tisztázására komoly kutatások is folytak. Valóban az történik, hogy a család jólétét megalapozó nagypapák unokáinak a kezében szétporlad a családi vagyon? Egyes kimutatások szerint a vagyonnal rendelkezők 70 százalékánál a második, a 90 százalékánál pedig a harmadik generációra kezd elolvadni a vagyon.

James E. Hughes könyvet írt a jelenségről, és azt állította, hogy azok a családok jutnak erre a sorsra, amiket csak a pénz tart össze, ellenben azokkal, amelyek emlékeznek, hogy honnan jöttek, szorosan összetartanak és közös értékek mentén élik az életüket.

három generáció férfiak.jpg
Shutterstock via PuzzlePix

Ki alkalmazkodik az új világhoz?

A harmadik generációs vagyonvesztés elkerülhető. Az új generáció értékelvűsége, intellektusa olyan kincs, amit felkarolva, családi támogatással további gyarapodáshoz vezet, még akkor is, ha az új irány elüt a korábbitól, ezért az idősebbek részéről bizalmatlanság övezi.

Sok tettrekész fiatal éppen az ellenállás miatt inkább máshol keresi a boldogulást, és így azok a családtagok maradnak a családi vállalkozásban, akik esetleg korlátozottabb látókörrel rendelkeznek. A mondás beteljesüléséhez ezekben az esetekben tehát nem a fiatalok motiválatlansága, hanem az idősebbek magatartása járul hozzá.

Számos szervezet foglalkozik azzal, hogy tervet készítsen az örökség átadására, illetve segítsen, hogy a felnőtté váló gyerekek nyitott és azonos felelősséggel járó lehetőséget kapjanak.

Magyar vagyon 2.0

Magyarországon utoljára a 2. világháború előtt halmozódott fel olyan vagyon, amit tovább vihettek volna a családok, de mielőtt az a harmadik generációhoz eljutott volna, az államosítás és kommunizmus mindenüktől megfosztotta ezeket a családokat, a komplett középosztály tartalékait is beleértve.

Az újabb gyarapodásra a rendszerváltás újabb lehetőséget adott. Magyarországon a kutatások szerint a fiatalok vállalkozási hajlandósága alacsony, ami nem kedvez a generációváltásnak. A család javait azonban már Magyarországon is vagyonkezelőre lehet bízni, a törvények pedig generációkon átívelve vigyáznak a nehezen megkeresett vagyonra.

Szerző:

OTPédia

Források:

Forbes: The 'Shirtsleeves-To-Shirtsleeves' Curse: How Family Wealth Can Survive It, Abacus: 200 Years of generational success or ‘Clogs to clogs’ in 3 generations – How long will your legacy survive?, Marinovich Endre: Túlélte-e a középosztály? Családregény a 20. Századból, Gáti Tibor-Horváth Ágota: A háború előtti kisvárosi középosztály utótörténete, Marketinginfo: Csökken a cégek átlagéletkora

Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!

0
Publikálva – 2021.04.28.
Tényleg eltapsolják a családi vagyont az unokák?
0