Bár maga a bank szó még több ezer évig ismeretlen volt számukra, de a mai értelemben vett bankrendszer alapjai már Mezopotámiában kialakultak. Az ókor és a ma embere sok mindenben hasonlít egymáshoz. Például adót se szeretett mindenki fizetni, és ingyen dolgozni sem, viszont hatalmas öntözőrendszerek, a csillagászat, az írásbeliség valamint a matematika fejlődése révén egy ötezer évig fennálló társadalom alapjait fektették le.

Több, mint száz város, hét birodalom emelkedett ki, majd tűnt el a semmiben, de a rendszer és a felhalmozott tudás mindenkit túlélt.

Tudták, mire van igény

A mezopotámiai folyammenti kultúra a mai Szíria és Irak területén alakult ki, ahol a kezdetben pár száz fős falvakból több tízezres városok, a magángazdaságokból pedig hatalmas vagyonok keletkeztek, miután az egyre kifinomultabb munkaszervezés és hatékony vízgazdálkodás hatalmas terményátlag-növekedést és eladható felesleget produkált.

A csatornákat, gátakat szabad parasztok építették, akiknek az irányítását, a földjükön zajló gazdaság hitelezését, vagy éppen megadóztatását hatalmas adminisztráció végezte. Órát, naptárat, bonyolultabb matematikai összefüggéseket alkalmazva az itt élő népek és uralkodók évezredekre felvirágoztatták ezt a pár tízezer négyzetkilométert.

Az egyre több terményt, a felhalmozott “gabona-vagyont” meg is kellett védeni, amire a jól őrzött templomok voltak a legalkalmasabbak. A közösség vagyonát, illetve a helyi társadalmakat alapvetően a Templom, a papság, vagy pedig az isteni képességekkel felruházott uralkodó, a Palota igazgatta.

Papok adtak kölcsön

Az archaikus társdalom működése természetesen lényegesen eltért a maitól. A templomokban és a palotákban folyó egyre fejlettebb “közigazgatási munka” egyetlen célja az öröknek hitt birodalom, azaz a korban működő közösségi rendszer fenntartása volt. Ennek a célnak volt egyik legfontosabb eszköze a hitelezés. A rendszer, ha kellett, segítséget nyújtott egy gazdaság beindításához, aszályos időkben hitelt adott a rászorulóknak, , de gondoskodtak az özvegyekről és az árvákról is. A parasztok vetőmagot, élelmiszert vagy akár sört is kaphattak hitelbe, a kölcsön fedezete pedig a jövőbeli termés volt. Az elszámolás alapja, azaz a pénz, maga a termény volt. A központi adminisztráció rögzítette, hogy a közösség tagjai mennyi gabonával tartoznak az “államnak” ahogy azt is vezették, hogy adott esetben mennyi többlet termést helyeztek el a “kincstárban”. A közösségi hitelek után kamatot is számoltak, az adót pedig munkában vagy átalánydíjban megállapított termésben hajtották be.

Létezett ennek a rendszernek egy elfeledett, elsőre talán nem gazdaságosnak tűnő eleme is. Bizonyos időközönként a tartozásokat eltörölték, az adósok pedig megszabadultak a terhektől. A Bibliából ismert “Sabbat év”, azaz a hét évenként kötelező adósság-elengedés a folyammenti kultúrákból átvett intézkedés volt. A legújabb kutatások szerint ez nem valamiféle kegy volt, hanem nagyon is racionális gyakorlat a termelékenység és a stabilitás fenntartása érdekében.

A cél a helyben élő, földbérlettel rendelkező, a templomnak vagy a palotának szolgáló szabad polgárok, és rajtuk keresztül az egész gazdasági, társadalmi rendszer védelme volt. Ezt valószínűsíti, hogy a “hitel-amnesztia” alkalmával kizárólag a terményadósságokat törölték el, de a kereskedők és más előkelők által felvett ezüst hiteleket nem.

Mindent megmértek

Másrészről viszont ezekben a kultúrákban mindennek pontos értéke volt. Központilag meghatározták a legfontosabb termények árát, az elszámolási rendszert szabványosították, később pedig, az adminisztráció megkönnyítése érdekében a termények értékének megállapítására az addig kizárólag a külkereskedelemben használt ezüstöt vezették be. Mellékszál, de normál esetben egy nem földművelő havi bére nagyjából 8,2 gramm ezüst volt, amiből 150 liter gabonát, vagy két és fél liter olajat tudott venni. Senki nem éhezett.

Az ókori naptárrendszerek segítségével Mezopotámiában akár havi szinten tudtak kalkulálni a közösség termelőképességével, sőt Babilonban odáig finomodott a rendszer, hogy a férfi, a női és a gyermek munkaerőt külön beárazták, és ez alapján terveztek a gazdaságban.

Fontos eleme volt ennek a rendszernek a kamat. A törvény a mezőgazdasági termelőknek megengedte, hogy a nemesfémben számolt fix kamatot terményben fizessék, illetve az is a polgárokat védte, hogy a súlymértékekkel való visszaélést szigorúan büntették.

A görög piac

Furcsa belegondolni, hogy a folyammenti kultúrák sokkal hosszabb időn keresztül léteztek, mint amennyi idő a megszűnésük óta eltelt. Az ókor következő nagy kultúrái, a görögök és a rómaiak a központi adminisztrációs munkamódszert továbbfejlesztették. A görög városállamokban a pénzügyi tranzakciók központjai továbbra is az istenek védelme alatt is álló templomok voltak.

Az első pénzérmék ebben az időszakban jelentek meg. A ma ismert első nemesfém érmét Lüdiában i.e. 650-ben verték. Később más városállamokban is elkezdtek érméket verni, mindegyik mást és mást, ami a pénzváltók felemelkedéséhez vezetett.

A pénzváltók ismerték a különböző érmék értékét. Nagy szükség is volt rájuk, ezért asztalaikkal hamarosan a piacokon is megjelentek, a banki ügyletek pedig kikerültek a templomok falai közül. A piacon számos szolgáltatást nyújtottak, pénzt váltottak, vagy közvetítettek, esetleg záloghitelt adtak.

Hódítani csak pontosan és szépen

A görög városállamokban a termény helyett a poliszok által garantált nemesfém tartalmú fizetőeszköz lett az állami hitel- és adóforgalom egyetlen eszköze. Nemesfém-pénzzel számoltak el a kikötőben, ebben fizették a zsoldot. Nem véletlen, mert a szűkösen csordogáló adók helyett a görög városállamok főleg katonai hódításokkal biztosították a működésükhöz a pénzt. Ez a pénzügyi rendszer azonban Nagy Sándornál, majd később a rómaiaknál is csak addig működhetett, amíg maradt meghódítható terület.

Minden út Rómába vezet

Rómában is szentélyek, templomok voltak a tranzakciók helyszínei, de a birodalom méretei miatt egyre bonyolultabbá, szabályozottabbá vált a rendszer, és modern, pénzpiacinak tűnő elemek is felbukkantak. Nem kellett például minden üzlethez készpénz. Az üzleteket rögzítő és átruházható kölcsönszerződéseket már egyfajta papíranyagú pénzhelyettesítőnek is tekinthetjük.

A római bankárok az i. e. 1. századra banki szolgáltatások egész sorát nyújtják. Banki letétek kezelését is vállalják, pénzt váltanak, a betétes pedig rendelkezhetett arról, hogy a bank zárt betétként, őrzési díj ellenében, változatlan formában őrizze meg a betétet, vagy pedig nyitott letétként kezelje, egy közösen megállapított időszakon belül kamatoztassa.

Az ókori birodalmak között azonban a hitelezés és az adósságok kezelése nagyon lényeges különbséget mutat. A folyammenti és közel-keleti kultúrákkal szemben a hitelezés a görögöknél, de főleg a rómaiaknál nem állami vagy közösségi jog volt. A hitelt “privatizálták”, azaz a pénz magánkézben, oligarchák, a legbefolyásosabb földbirtokosok kezében összpontosult. Augustustól kezdve a hitelek mögött mindig ezek az oligarchák, vagy maga a császár állt. Ennek megfelelően a római hitelezők érdekei eltértek például a mezopotámiai uralkodóktól. A vissza nem térített adósságnak súlyos következménye lett, a ciklikusan visszatérő hitel-amnesztia helyett kialakul az adósrabszolgaság intézménye, amely folyamatos társadalmi feszültségeket szült a birodalomban.