A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

A történelem öt emblematikus bankja

Publikálva – 2020.10.19. Olvasási idő – 6 perc
0

Összeállításunkban öt olyan bankot mutatunk be, amelyek az adott korszak legbefolyásosabbjai közé tartoztak, és tényezői voltak a történéseknek. A lista önkényes, természetesen más bankok is szerepelhetnének rajta.

Fugger bankház

Minden idők legbefolyásosabb bankházát a Fugger család működtette. A 14. századig visszavezethető üzletből száz év alatt akkora birodalom épült, ami császárválasztásokat, pápaválasztásokat tudott befolyásolni. A Fuggerek szoros kapcsolatban álltak a Habsburgokkal, de még magyar királyoknak is meggyűlt velük a bajuk.

A Fuggerek a 14. században költöztek Augsburgba. A családfő takács volt és jelentős vagyont szerzett. Fiai kétfelé osztották az üzletet egymás között. Az egyik ág csődbe ment, a liliomos címeres ág azonban hatalmas birtokokat szerzett, később grófi címet is kapott, és egy ma is – 19 generáció óta – működő vállalkozás alapjait teremtette meg.

Kiváló üzleti érzékük és taktikus házasságok révén egyre nagyobb vagyon urai voltak. Fugger Jakab idején a leghatalmasabb uralkodókkal építettek ki gyümölcsöző kapcsolatokat, hódításokat, háborúkat finanszíroztak, cserébe arany- és ezüstbányák fölött kaptak irányítást. A katolikus egyházban kifejtett befolyásuk végül a Luther-féle ellenállásba torkollott. Az augsburgi szegényeknek épített szociális lakások még ma is megvannak.

Jacob Fugger 2.jpg

Jakob Fugger (1459-1525) Albrecht Dürer festményén

A Rotschildok

A Rothschild birodalom alapjait az 1760-as években Frankfurtban Mayer Amschel Rothschild teremtette meg. Pénzkölcsönzéssel foglalkozott, közben öt fiút nevelt fel, akik felnőtt korukra szétszéledtek Európában. Az üzletet így számos országba kiterjesztették, ezzel létrehozva a világ első nemzetközi finanszírozó hálózatát. A testvérek a gyors információcsere érdekében postagalambokat használtak. Mayer Amschel Rothschild komolyan vette a családi működést, ezért végrendeletében gondoskodott arról, hogy a vagyon mindig a famíliában maradjon, ezért a Rothschildok a legtöbb esetben unokatestvérekkel házasodtak.

A testvérek közül a legsikeresebb, a harmadik fiú, Nathan lett, 1798-ban költözött Londonba, ahol 20 000 font tőkével textilüzemet alapított. A N M Rothschild & Sons Ltd. cég azonban nem ettől lett meghatározó, ők finanszírozták a Napóleon elleni háborút. A Rothschildok vállalkozási kedve tovább nőt. Biztosító társaságot alapítottak, monopóliumokat szereztek a bányászat, a nemesfém-megmunkálás területén, így például a Rothschildok látták el a Bank of Englandet arannyal. A Rothschild bank a brit kormány hitelezőjeként többek között a Szuezi-csatorna építését is finanszírozta, majd ma is működő hatalmas bányavállalatokat vásárolt, és a gyémántpiac meghatározó szereplőjének, a De Beersnek a legnagyobb részvényese lett.

A 20. század sok tragédiát hozott a Rotschildoknak, akiknek az ausztriai bankját például a nácik vették el. A világháborúban szétszóródott család – bár néhány érdekeltségük maradt Európában is – Amerikában kezdett új életet és új vállalkozásokat.

Nathan Rothschild.jpg

Nathan Mayer Rothschild (1777-1836)

JP Morgen Chase

A JP Morgan Chase Amerika legnagyobb befektetési bankja, a Big Four tagja. A világ tíz legnagyobb pénzintézete között tartják számon, amelynek közel 3 ezer milliárd dollár a vagyona.

A birodalom alapjait egy New Hampshire-i bankár, Junius Spencer Morgan fia, John Pierpont Morgan teremtette meg. J.P. a család első fiú gyermekeként 1837-ben született, később Bostonban, majd a göttingeni egyetemen tanult, aztán New Yorkba tette át székhelyét.

1871-ben megalapította bankját, a JP Morgan & Co.-t, ami a szövetségi központi bank megalakulásáig az Egyesült Államok kormányának legnagyobb hitelezőjévé vált. Mai nevét a bank, a JP Morgan Chase-t azután kapta, hogy 2000-ben egyesült a korábbi szigorú bankalapítási szabályok miatt egy közműszolgáltatóból kinőtt bankóriással, a Chase Manhattannel.

John Pierpont Morgan – a „Wall Street Jupitere” – élete végéig dolgozott, többek között 8 ezer kilométernyi vasút ura volt, létrehozta a General Electricet és az amerikai acélóriást, a US Steelt. Nem csak ügyes, de szerencsés ember is volt. Élete vége felé egy tengeri utat tervezett, de betegsége miatt végül nem szállt fel a hajóra, ami elsüllyedt. Ez volt a Titanic. Egy évvel később, 1913-ban halt meg.

TIMEMagazine24Sep1923.jpg

John Pierpont "Jack" Morgan Jr. (1867-1943)

Barclay

A világon az első bankautomatát 1967. június 27-én London kereskedelmi negyedében telepítették. Az arany színű pénzautomata üzembe helyezéséig a világon az emberek csak a bankok nyitvatartási idejében jutottak a pénzükhöz. A bank, aminek az ATM-et köszönhetjük, Anglia legnagyobb bankja, a Barclay bank.

A brit gyarmatbirodalom legnagyobb bankjává váló Barclay alapjait 1690-ben John Freame és Thomas Gould aranyművesek teremtették meg, akik Londonban, a Lombard Streeten létesítettek irodát. Freame fia, Joseph vette be az üzletbe a későbbi névadót, a vejét, James Barclay-t.

A Barclay számos egyesülés révén terjeszkedett Angliában, majd a Brit Nemzetközösség országaiban tovább növekedett. 1917-ben vette fel a Barclays Bank Ltd. nevet, majd a nyolcvanas években részvénytársasággá vált.

1_Crossroads_Sutton_Surrey_London.jpg

A Barclays bank egyik első fiókja Dél-Londonban

Wells Fargo

A Wells Fargo az Egyesült Államok vadnyugati időszakának legismertebb bankja. Tagja a Big Fournak. Az elmúlt évtizedekben számos pénzintézettel olvadt össze, jelenlegi formája a Norwest Corporationnel való 1998-as egyesülés után alakult ki.

2015-re a Wells Fargo az USA legnagyobb bankja lett, ám az elmúlt években folyamatos botrányok kísérik a működését, és sokat veszített az értékéből.

A bank alapítása a 19. századi aranylázhoz kapcsolódik, amikor Amerika nyugati partját elözönlötték a szerencsevadászok. 1852-ben Henry Wells és William Fargo ebben a közegben alapították meg a Wells, Fargo & Co.-t, ami banki (aranyat vásárolt, és értékpapírokat értékesített) és futár szolgáltatást nyújtott. Nem véletlenül van a Wells Fargo emblémáján egy, a vadnyugaton száguldó hatlovas, arannyal megrakott postakocsi.

A Wells Fargo minden újonnan alapított nyugati városban és aranyásók táboraiban is irodákat létesített, ezek egy része a mai napig működik. A társaság postai szolgáltatások és a gyors kommunikáció területén fektetett be, a század végére az államok legnagyobb expressz szolgáltatójává vált. Mottójuk: „Óceántól Óceánig” lett.

A múlt század elején a bank és a postai szolgáltatás szétváltak, a bank nagy sebességgel terjeszkedett a nyugaton. Jelképes, a westernfilmekből ismert banképületeit múzeumokká alakították, amelyek ma is jellegzetes színfoltjai az amerikai városoknak. A bank vagyona 2 ezer milliárd dollár.

wells fargo bankfiók 2.jpg

A Wells Fargo vadnyugati bankfiókja

Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!

0
Publikálva – 2020.10.19.
A történelem öt emblematikus bankja
0