A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

hivatalnok, személyzetis, vezérigazgató-helyettes

Miskolczy Gusztáv

1878 - ?

Az OTP Bank Pénzügytörténeti Gyűjteményében található három, a Magyar Királyi Postatakarékpénztárba szánt, kézzel írt álláskérelem. Honlapunkon, a korabeli karrierút feltérképezése mellett, a korabeli napilapok és hivatalos közlönyök segítségével igyekeztünk a végére járni, hogy kik lehettek a szerzői a múlt századfordulón kelt leveleknek? Hova vezetett az útjuk, mi lett a sorsuk ezeknek a szépreményű fiatalembereknek?

A Pénzügytörténeti Gyűjteményben található századfordulós álláskérelmezők közül talán Miskolczy Gusztáv (1878-?) karrierje a leglátványosabb. A kérvény megírásakor mindössze 18 éves fiatal írnok 1878. október 16-án született Jászkarajenőn, régi református családban. A gimnáziumot Budapesten, a református főgimnáziumban (Lónyay utca) végezte el. 1896-ban érettségizik, és még meg sem száradt a tinta a bizonyítványán, Gusztáv - napi díjnokként - máris munkába állt a Postatakarékpénztárnál. A hivatalnoki státuszhoz szükséges államszámviteli vizsgát 1897-ben abszolválta, majd 1903-ban a Budapesti Királyi Tudományegyetemen államtudományi vizsgát is tett.

Miskolczy Gusztáv.jpg

Miskolczy Gusztáv karrierje meredeken haladt felfelé, 1906-ban már fogalmazó, tehát kilenc év alatt feljutott a karrierlétra közepére. Az előremenetlének kifejezetten jót tett az 1919-es Tanácsköztársaság alatt tanúsított magatartása, amikor is – mai szóval élve – HR-igazgatóként, „a megbízható elemeket méltánylandó bátorsággal szervezte meg”. Ezt követőn a karrierlétra következő felének megtételéhez mindössze öt évre volt szükség, 1924-ben az ellenőrzési csoport ügyvezetői igazgatójává nevezték ki. Három évvel ezután Miskolczy Gusztáv még magasabbra jutott, 1927-ben vezérigazgató-helyettessé nevezik ki a Postatakarékpénztárnál.

Miskolczy Gusztáv mikrofon mögött.png

Miskolczy Gusztáv a Postatakarékpénztár 50 éves fennállásakor tartott díszközgyűlésén (a kép jobb szélén, a mikrofon mögött)

Miskolczy Gusztáv feleségével, született Adamis Máriával három lánygyermeket nevelt fel. Jól lehet a vezérigazgató-helyettesi cím komoly társadalmi és vagyoni címnek számított, Miskolczy Gusztáv visszafogott, polgári életet élt. Rendszeresen támogatott a létminimum alatt élő családokat, karrierje során pedig egyszer sem költözött, Újpesten, a Mády Lajos utca 4-ben volt a család főhadiszállása. A pénzintézeti vezető aktív lokálpatrióta volt. Édesanyjától, aki zongoratanárnőként dolgozott, a zene szeretetét örökölte, így nem meglepő, hogy az Országos Magyar Dalosszövetség újpesti tagozatának elnöki pozícióját is szívesen betöltötte, illetve részt vett a kerület zenei iskolájának életében.

miskolczy gusztáv 1937.jpg

Miskolczy Gusztáv 1937-ben

Mint vezérigazgató-helyettes számos reprezentációs feladatot ellátott. A Postatakarékpénztár Sportegyletének elnökeként részese volt a bankársport felfutásának. Szintén pénzintézeti vezetőként (Hank Olivérral együtt) elnökségi tagja lett a Balatonalmádi Fürdő- és Építő Részvénytársaságnak. A Postatakarékpénztár ugyanis 1936-ban itt, Almádiban építette fel a kor egyik legimpozánsabb vállalati üdülőjét, a Postatakarékpénztári Tisztviselők Üdülőotthonát. Ezzel párhuzamosan a bank a település fejlesztésébe is beszállt, elindult az akkori falu „Füreddel vetekedő” népszerűségének építése. Miskolczy Gusztáv is lelkes „almádista” lett, második lányát, Mártát is itt adta férjül 1935-ben.

almádi.jpg

Miskolczy Gusztáv az almádi strandon 1934-ben

Miskolczy Gusztáv neve, ahogy a legtöbb vezetőé, 1945 után eltűnik az újságokból, és sajnos a családi krónikák sem igazítanak el a vezérigazgató-helyettes későbbi sorsáról.

Szerző:

OTPédia

Források:

Korabeli Közlönyök, újságok: Arcanum, OTP Bank Pénzügytörténeti Gyűjtemény

Tartalom hivatkozása

OTPédia (2020): Miskolczy Gusztáv, http://www.otpedia.hu/lexikon/arckepek/miskolczy-gusztav/ Másolás mostani dátummal

Miskolczy Gusztáv
0